Az első cselekedeteink között van a nemet mondás. Amikor egy szoptatott baba jól lakik elfordítja a fejét a cicitől. Innen jön (kutatásaim alapján tudtam meg) a mozdulat, a jobbra, balra inogtatott fej.
Mit kezd egy szülő, pegadógus, tanár a nemmel, ha ő meg más eredményt szeretne elérni?
Ráhat, erőszak különböző formáival próbálkozik, kérlelés, stb. Az önismereti csoportokban, ha jó a vezető azt mondja, hogy “Ha meg tudod engedni magadnak…., próbáld ki, hogy milyen amikor mész az ellenállásoddal együtt”. Nem csak azt, hogy Állj fel és csináld! A 3 éves gyerek simán nemet mond a társának, ha épp nincs kedve odaadni a tulajdonát. A tini kor pont arról szól, hogy mondjunk ellent a szülőnek, kritizáljuk a mintát és kialakítsuk a saját utunkat. Felnőttként komoly következményei vannak, ha magunkról mondunk le, „Áááááá, nem, én nem érdemlem meg, nem merek nemet mondani egy multis környezetben, mert kirugnak.” Vagy a reklámok hatásának mennyire tudjuk azt mondani, hogy „Nem hatsz rám, nincs szükségem erre vagy arra, a boldog, kiegyensúlyozott élethez.” Nézd végig, hogy mikor tudtál nemet mondani, könnyedén, határozottan, lelkiismeret fordalás nélkül, bocsánatkérés nélkül. Mitől működött úgy, akkor és ott? Kinek mondtad a nemet, milyenek voltak a körülmények? Végleg mondtál nemet, vagy csak későbbre tetted az igent? Hogy csináltad? Ezekből melyiket fogod újra használni, amikor szükséged lesz rá?
