Mesedráma csoportos önismereti foglalkozás felnőtteknek, a 4 elem – LEVEGŐ

Levegő

„Nevess annyit, amennyi levegőt veszel, és szeress addig, amíg csak élsz!”

A Levegő szintén egy férfias elem, az életerőt, a rugalmasságot, a mozgást és az időt „nyitja” nekünk meg, s vele megjelenik a könnyedség, légiesség, a sebességre és a változásra képességünk. A levegő elem segítségével tovább léphetünk egy  magasabb, spirituális dimenzió felé.

A Levegő elem maga a kezdet, a változás, az út mentalitás képességeink felé – a felsőbb világokkal való kapocs. Általa gondolatvilágunkhoz is kapcsolódhatunk, erőt meríthetünk egy előttünk álló nagy változás megtételéhez.

A levegő őselem gyermekkorunk rejtett képeségeire kíván emlékeztetni bennünket, amikor még bármi lehetne belőlünk és bármit elérhetünk, még akár a „halhatatlanok társaságába” is bekerülhetünk. Ez az elem a természet és az ember közös titkaiba enged „bebocsátást”, segíti a természeti erők felfedezését, megmutatja, hogyan tudjuk uralni őket és okosan használni az erejüket.

Amikor úgy érezzük, „levegőtlenség” vesz körül bennünket, akkor a változásra való képességünket kell elővennünk, hogy testi-lelki értelemben „a szelek szárnyán repüljünk” az általunk kitűzött cél felé. 

A Levegő elemhez tartozó mesedráma foglalkozások alkalmával választ kaphatunk belső kérdéseinkre, harmonizálhatjuk a Levegő minőséget ösztönösen magunkban, amit később a megtapasztalt érzések, felismerések által már tudatosan is menni fog.

A levegő alapelemhez kapcsolódó színeket (égszínkék, fehér, sárga, galambszürke) otthonunkba is „bevarázsolhatjuk”, melyek segítségével önmagunkat is „figyelmezethetjük” ha ennek az erőnek híján vagyunk.

Kívánom, hogy öröm, nevetés, szeretet, bátorság, szenvedély, belső tűz, lelkesedés, bőség, inspiráció, kiteljesedés, tánc, mozgás, aktivitás, felemelkedés, öntudat, átalakulás, átváltozás, energiáink felszabadítása kísérjen utadon tovább!

Az élet egy nagy mese. Tele kihívásokkal, próbákkal – legyen azok száma három, vagy hét, vagy száz és száz. Annyi csak a különbség, hogy mi nem a sárkányt győzzük le, nem a fele királyságot kapjuk meg, ha diadalt aratunk, hanem meg,- vagy visszakapjuk saját életünk. Közben hallgatunk magunkra úgy, mint ahogy a mesék segítő szereplőire is hallgatunk – legyen az tündérkeresztanya, vagy bölcs boszorkány.

A mesedráma foglalkozások során tehát a tudattalan folyamatok kerülhetnek felszínre és gyógyulhatnak meg korábbi, mára már elnyomott sérüléseink. A mesék eljátszása, megértése elvezethet minket aktuális életfeladataink, elakadásaink megoldásához is.

A mesedráma részletes leírását itt találod

Időpontok:

2023. őszén a 4 alapelemre épülő, 4 alkalmas csoportot tartok. A csoport nyitott, jöhetsz mind a 4 alkalomra (ez esetben az árból kedvezményt ), vagy jöhetsz csak 1-1 alkalomra is. 

  •  
  • Helyszín: Sunny Életmód Központ, 1148 Budapest. Kerepesi út 54.
  • Ár: 10.000,- Ft/alkalom (a 4 alkalom egyben fizetve 30.000,- Ft)

Az esemény árát átutalással fizetheted, vagy ahelyszínen kézpénzben.

Utalási adatok:

LifeDirector Kft.
UniCredit Bank
10918001-00000052-89490007

Kérlek, hogy utalás esetén a közlemény rovatba írd be neved és hogy melyik eseményre jelentkeztél.

Iratkozz fel hírlevelemre!