Időgazdálkodás hatékonyan – tippek és tanácsok

A jó időmenedzsmentet sok ember számára nehéz kivitelezni, pedig egy számunkra megfelelő rendszerrel és beosztással rengeteg időt megspórolhatunk, és nem szakadnak a fejünkre a feladatok. Az alábbi bejegyzésben adok pár tippet ahhoz, hogy az időgazdálkodás hatékonyan valósuljon meg az életünkben.

GTD

A GTD a Getting Things Done rövidítése, amely az alábbi 5 pontból áll:

  • rögzítés, vagyis írd le a feladataidat egy jegyzettömbe, füzetbe vagy valamilyen elektronikai platformra, ahol egyben látod
  • feldolgozás, vagyis nézd át a feladatokat, és ami azonnal megoldható, azt végezd el, amit pedig lehet, azt delegálj
  • rendszerezés, vagyis a félretett feladatokat rendszerezzük egy szisztéma szerint
  • vizsgálat, vagyis rendszeres időközönként vizsgáljuk át a projektjeinket, feladatainkat
  • elvégzés, vagyis csináljuk meg a feladatokat

Időgazdálkodás hatékonyan: használjunk naptárat!

Lehetőség szerint minden felmerülő munkát, feladatot ütemezzünk be egy online vagy offline naptárba. Így könnyedén átláthatóvá válik, hogy egy feladat elvégzése mennyi időt vesz igénybe, illetve hogy milyen kapacitással rendelkezünk az adott hétre.

Ha elkezdtük, fejezzük is be!

Ha belekezdtünk egy feladatba, azt lehetőség szerint fejezzük is be, ne kezdjünk bele közben másba. Nézzük meg, meg tudjuk-e csinálni belátható időn belül, és ha nem, akkor milyen részekre szedhetjük.

Jó, ha tudod…

Sokszor nem egyértelmű, hogy egy feladatot miért csinálunk vagy miért épp mi csináljuk. Épp ezért fontos, hogy tudd, hogy miért ezt, miért mi, miért most és miért itt kell megcsinálni.

Eisenhower mátrix

Az Eisenhower mátrix használata nagyon hasznos tud lenni, amikor a feladatainkat ütemezzük. A sürgős, nem sürgős, fontos és nem fontos skálán keresztül gondoljuk át, melyik feladatot szükséges priorizálni, és melyik az, amit hátrébb sorolhatunk. Így nem fogunk összezavarodni, és nem fogjuk úgy érezni, hogy a hullámok összecsaptak a fejünk fölött.

Szerepeink tudatosítása

Egy ember sok szerepet tölt be az életben. Lehetünk anyák, apák, vezetők, alkalmazottak, szakemberek, bármi. Ha az egyes szerepeink egyformán fontosak számunkra, akkor úgy érdemes szervezni a napokat, hogy mindegyikre harmonikusan jusson idő. Így nem keletkezik bennünk elégedetlenség. Ha tisztában vagyunk azzal, hogy van olyan szerep, amit egy időre háttérbe tudunk szorítani, akkor sokkal könnyebb elengedni az ezzel járó extra feladatokat.

Mozgás

Mi köze a mozgásnak a feladatokhoz? Nagyon is sok! Munka közben is érdemes olykor felállni, szünetet tartani és mozogni, hogy kiszellőztessük a fejünket. A mozgás segíti a vérkeringést, lazítja a fáradt, merev izmokat, és frissíti az elmét. Mindig szakítsunk időt a mozgásra!

Alvás

Bizony a hatékony időgazdálkodásba a megfelelő mennyiségű és minőségű alvás is beletartozik. Ahhoz, hogy az agyunk regenerálódjon, szükséges a pihentető alvás – egyénfüggő, kinek hány órára van szüksége, de általában 7-8 óra a minimum.

Tervezd meg a következő napod!

Ha van rá mód, érdemes minden este átnézni, mit végeztünk el az adott napon, és milyen feladatok várnak ránk másnap. Így könnyebben tervezhetővé válnak a napjaink.

Ha úgy érzed, nehézséged van az időmenedzsmenttel, az időgazdálkodás tréningen számos módszert adok át neked, hogy a napjaid könnyebbé váljanak.

Topor Ágnes Coaching

Tetszik, amit olvastál? Mutasd meg másnak is!

Picture of Üdvözöllek, Topor Ágnes vagyok

Üdvözöllek, Topor Ágnes vagyok

coach, mesedráma vezető és hangterapeuta. Küldetésem, hogy egyre közelebb és közelebb kerülj céljaidhoz úgy, hogy menetközben is élj. Az élet élvezete az úton is van, nem csak a megérkezésben.

Én most már tiszta tekintettel látom, hogy milyen csodálatos volt azt az utat bejárni, és visszaemlékezni arra, honnan jöttem, és hol tartok most. Ehhez szükséges volt az elmúlt 10 év önismerete, blokkok oldása, más nézőpontból tekinteni a múltra.

Bővebben rólam

Legfrissebb cikkek

nemet mondás

A nemet mondás művészete: hogyan mondjunk jól nemet?

A nemet mondás a legtöbb ember életében kritikus pont. Sok nehézség forrása, amikor mindenre igent mondunk, mert félünk attól, hogy mi lesz a reakció egy negatív válasz esetén. Az alábbi bejegyzésben megpróbálom neked megmutatni, miért fontos, hogy tudjunk nemet mondani, és hogyan lehet ezt jól csinálni.

Bővebben »
közléssorompó

A közléssorompó szerepe a kommunikációban

A közléssorompó a kommunikáció folyamatát alapvetően akadályozó jelenség, amellyel akár azt is elérhetjük, hogy a beszélgetés teljesen megálljon. Az alábbi cikkben azt veszem górcső alá, hogy milyen közléssorompók vannak jelen a mindennapokban, és milyen szerepük van a kommunikációban.

Bővebben »
diád módszer

A diád módszer

A diád módszer egy nagyon hatékony kommunikációs gyakorlat, amely során egy mély, meghitt kapcsolódás jön létre a 2 résztvevő között. Az alábbi blogbejegyzésben megmutatom ennek a technikának a csodáját.

Bővebben »
Iratkozz fel hírlevelemre, és értesítést kapsz legújabb blogbejegyzéseinkről!