Legyen a párod a szeretőd! Pároskör tréning

Olyan világban élünk, amelyben azt hisszük, minden lecserélhető. Elromlott a telefon – újat veszünk. Tönkrement a hűtő – kicseréljük. Legtöbbször ugyanígy járunk el a párkapcsolataink esetén is. Pedig kellő odafigyeléssel, tudatossággal és szeretettel minden probléma megoldható. Ha energiát fektetünk önmagunkba és a kapcsolatunkba, olyan csodákban lehet részünk, ami hosszú távon is erősíti a társas életünket.

Pároskör

A pároskör tréninget azért hoztuk létre, hogy megerősítsük a párok egymás iránti bizalmát, segítsük őket a problémák megoldásában, és felvértezzük őket azokkal a készségekkel, amelyek a kiegyensúlyozott, szeretetteljes párkapcsolat fenntartásához szükségesek. Mi abban hiszünk, hogy minden kapcsolat értékes. Saját tapasztalataink is azt mutatják, hogy elválás helyett a közös élet mellett érdemes kitartani, mert megéri javítani a kapcsolatunkon. A következő lehetőség sem lesz ugyanis jobb – lehet, hogy elsőre annak tűnik, de hamar ki fog derülni, hogy az új partner sem tökéletes, és ő is a mi gombjainkat fogja nyomogatni, csak legfeljebb máshol.

Mivel egy tréningről van szó, lesznek ön- és társismereti tesztek és gyakorlatok, azonban számos más érdekességgel is készülünk!

Mire számíthatsz?

– játékok, feladatok
– tesztek
– beszélgetések
– érintések
– komfortzóna tágítása
– hangfürdő
– izzasztókunyhó
– parázsonjárás
– mászófal meghódítása 
– egy kis elmélet

Parázsonjárás

Az összehangolódást a pároddal izzasztókunyhóban és parázsonjárással is megerősíthetitek. 

Itt nem kötelező a részvétel csak a jelenlét, de bízunk benne, hogy élvezni is fogjátok. 

A parázsonjárás egy nagyon különleges élmény önmagában is, párként pedig még inkább. Önfejlesztő, önismereti szertartás, amely megadja számunkra a változás lehetőségét. A parázsonjárást a magyar hagyomány is ismeri. Egy ilyen alkalom után nem tudsz ugyanolyan emberként hazatérni, mint ahogy érkeztél.

Mielőtt a csillagos ég alatt átsétálnál a tűzvörös parázsszőnyegen, lelki és szellemi felkészítést kapsz. A párod fog a szőnyeg túloldalán állni, te pedig elindulsz érte – az, hogy megteszed ezeket a lépéseket felé, csodálatos közös élményt és felszabadulást adhat számotokra.

A parázsonjárást az Ősök Útja Szellemi Ösvény alapítója, Oguz vezeti.

Izzasztókunyhó

Az izzasztókunyhó szertartás egy beavatás. Beavatódunk egy magasabb minőségbe, közben megtisztulunk mindattól, ami nem szolgál bennünket. Ez a szertartás a világ különböző tájain ismert és alkalmazott rituálé. Az izzadás segít mind a testi, mind a szellemi méregtelenítésben. Az izzasztókunyhóban a női és férfi energiák harmonizálása, egyesítése történik, amely szintén párkapcsolatot erősítő lehetőség.

Az izzasztókunyhót Oguz vezeti.

Kép forrása: mag47.hu

Falmászás

Számíthatsz arra is, hogy az életedet, biztonságodat a párod kezébe add, illetve az övéért meg te fogsz felelni. Hogy hol? A mászófalnál.

Különleges élmény a közös falmászás. Egymás kezét fogva, egymást támogatva haladunk egyre feljebb és feljebb, miközben egymásra kell bíznunk önmagunkat. Képesek vagyunk vajon feltétel nélkül bízni a társunkban?

Szeretetnyelvek és érintés

Talán sokaknak ismerős Gary Chapman 5 szeretetnyelve, aki csoportosította a szeretet megélésének módjait:
1) minőségi idő
2) elismerő szavak
3) ajándékozás
4) érintés
5) szívességek

Ahhoz, hogy hatékonyan tudjuk támogatni párunkat, és úgy szeressük őt, ahogy számára a legjobb, meg kell ismernünk a szeretetnyelvét. Ahhoz pedig, hogy ő is azt adhassa, amire nekünk szükségünk van, a saját szeretetnyelvünkre is fényt kell derítenünk. Ehhez többféle feladatot fogunk segítségül hívni.

A szeretetnyelvek mellett az érintéstípusok is előkerülnek a tréning során. A szakrális érintés során tiszta szeretetet adunk át egymásnak, amivel blokkokat, gátakat oldunk. Ez az érintésgyakorlat mély intimitásban és egymásra figyelésben erősíti a pár egymás iránt érzett szerelmét, szeretetét. Fontos megemlíteni, hogy minden tevékenységet kizárólag ruhában végzünk, és mindenki csak a saját párjával!

Kik vagyunk?

Topor Ágnes Sunny: coach, tréner, spirituális életvezetési tanácsadó és integrált szemléletű csoportvezető.

Müller Zoltán Leon: közgazdász, párkapcsolati coach és mediátor.

19 éve vagyunk házasok, 2 lányunk született ez idő alatt. Mi is megjártuk a nehézségeket, a mi kapcsolatunk sem mentes a problémáktól, viszont mindig az egymás iránt érzett szeretetet, szerelmet tartottuk szem előtt. Az elmúlt közel 20 évben egyszer sem merült fel a válás gondolata, ugyanis a mi mottónk, hogy nem elválni kell, hanem megoldani. Megtanultuk és folyamatosan tanuljuk egymást, önmagunkat, és közös úton járunk. Hisszük, hogy egy kapcsolatban az egyik fél emelkedése a másik fél fejlődését is elősegíti, és jellemzően a nők az első beavatottak, akik aztán mutatják a férfinak az utat. Érdemes nyitottnak maradni egymás felé, hogy a közös fejlődés által magasabb rezgésszinten élhessük mindennapjainkat.

Ha neked is fontos a párkapcsolatod, és hosszú távon szeretnél a társaddal szeretetben és szenvedélyben élni, szívből ajánljuk ezt a programot.

A tréning 8 alkalmat ölel fel, 2024 szeptemberétől 2025 júniusáig (havi 1 vasárnap – a 6. alkalom teljes hétvége lesz). Pontos dátumok: hamarosan!

Az eseménynél bővebb információkat is találsz.

Hívd meg barátaidat is: Facebook-esemény

Jelentkezni ITT tudsz.

Tetszik, amit olvastál? Mutasd meg másnak is!

Picture of Üdvözöllek, Topor Ágnes vagyok

Üdvözöllek, Topor Ágnes vagyok

coach, mesedráma vezető és hangterapeuta. Küldetésem, hogy egyre közelebb és közelebb kerülj céljaidhoz úgy, hogy menetközben is élj. Az élet élvezete az úton is van, nem csak a megérkezésben.

Én most már tiszta tekintettel látom, hogy milyen csodálatos volt azt az utat bejárni, és visszaemlékezni arra, honnan jöttem, és hol tartok most. Ehhez szükséges volt az elmúlt 10 év önismerete, blokkok oldása, más nézőpontból tekinteni a múltra.

Bővebben rólam

Legfrissebb cikkek

labirintusjárás

Mi az a labirintusjárás?

A labirintusról talán a legtöbb embernek nem egy coaching módszer, hanem a kanyargós ösvény jut eszébe. Azonban a labirintusjárás egy fantasztikus lehetőséget kínál arra, hogy önmagunkhoz közelebb kerüljünk. Az alábbi bejegyzésben kicsit körbejárom, hogyan is néz ki ez a típusú coaching.

Bővebben »
családállítás

Családállítás vagy pszichodráma?

A pszichodrámáról az előző bejegyzésemben már ejtettem szót, ahogy arról is, hogy némi hasonlóság is felfedezhető közte és a családállítás között. Azonban nagyon fontos hozzátenni, hogy ez a kettő teljesen más! Az alábbi cikkben a főbb különbségeket és hasonlóságokat fogom bemutatni.

Bővebben »
Iratkozz fel hírlevelemre, és értesítést kapsz legújabb blogbejegyzéseinkről!