A Zeneterápia világnapja alkalmából 2022 november 15

A zeneterápia hasznos lehet, olyan esetekben, amikor a szóbeli segítő módszeretek már kevésnek bizonyulnak. Attól terápia, hogy ez a módszer képes lelki blokkok oldására is spontán módon, akár egészséges, akár lelkileg mélyponton lévő élőlényeknél. Azért írtam élőlényeket, mert nem csak embereknél alkalmaznak hangterápiát, hanem állatoknál és növényeknél is.

Hangfürdőnek nevezzük, amikor kényelmes testhelyzetben, ülve vagy fekve relaxál a résztvevő, (nem szükséges meditálni) és a hangszerek, hangtálak által keltett rezgések indíthatnak el testi-lelki gyógyító folyamatokat. A hangok jótékony hatásáról több évtizedes kutatási eredmények tanúskodnak.

Hogy miben más egy hangfürdő és egy hangpancsi foglalkozás?

Hasonlóság, hogy mindkettőben hangszerek, hangtálak szerepelnek és egyikben sincs víz. J A hangpancsi kifejezetten gyerekeknek szól és a rövidebb relaxációs részt játos foglalkozás előzi meg, ahol a gyerekek kipróbálhatják és megismerhetik a hangszereket. Ennek célja, hogy növelje a koncentrációs képességüket, fejlessze az együttműködésüket, és még sorolhatnám.

A Zeneterápia világnapja alkalmából 2022 november 15-én országosan közel 30 helyen tartanak foglalkozást a Hangpancsi vezetők. Én is csatlakoztam a kezdeményezéshez és Budapesten a Tündérkert óvodában két csoporthoz is viszem a „csodahangszereimet”, mint például a hangtálak, handpan, nyelvesdob, óceándob és a koshi. Ezek zártkörű óvodás csoportok, de ha szeretnél meghívni saját óvodás, kisiskolás csoportodba, szívesen elmegyek délutáni foglalkozást tartani aznap a Világnap alkalmából térítésmentesen.

 

Tetszik, amit olvastál? Mutasd meg másnak is!

Picture of Üdvözöllek, Topor Ágnes vagyok

Üdvözöllek, Topor Ágnes vagyok

coach, mesedráma vezető és hangterapeuta. Küldetésem, hogy egyre közelebb és közelebb kerülj céljaidhoz úgy, hogy menetközben is élj. Az élet élvezete az úton is van, nem csak a megérkezésben.

Én most már tiszta tekintettel látom, hogy milyen csodálatos volt azt az utat bejárni, és visszaemlékezni arra, honnan jöttem, és hol tartok most. Ehhez szükséges volt az elmúlt 10 év önismerete, blokkok oldása, más nézőpontból tekinteni a múltra.

Bővebben rólam

Legfrissebb cikkek

Generációváltás KKV környezetben – Több mint üzleti döntés

A generációváltás KKV környezetben nem csupán tulajdonátruházás, hanem vezetői és identitásbeli átmenet is. A folyamat érinti az alapító szerepét, az utód felkészültségét és a szervezet stabilitását egyaránt. A siker kulcsa a tudatos tervezés, a világos jövőkép és a fokozatos felelősségátadás.

A generációváltás megvalósulhat családi utódlással, külső szakmai vezető bevonásával, menedzsment átvétellel vagy befektetői együttműködéssel — gyakran ezek kombinációjával. A megoldásfókuszú coaching szemlélet segít abban, hogy az átmenet ne konfliktusforrás, hanem fejlődési lehetőség legyen: az erőforrások feltárásával, kis lépésekben történő építkezéssel és a szerepek tudatos tisztázásával.

A generációváltás akkor válik valódi jövőépítéssé, ha nem kényszerhelyzetként, hanem közös gondolkodás eredményeként valósul meg.

Bővebben »

Szervezetfejlesztés: ahol a diagnózis a valódi változás kezdete

A szervezetfejlesztés nem gyors tünetkezelés, hanem diagnózissal induló, tudatos működésformálás. A visszatérő konfliktusok, lassú döntések vagy túlterheltség gyakran rendszerproblémára utalnak, nem egyéni hibára. A folyamat célja, hogy feltárja az elakadás valódi okát, majd az adott helyzethez illeszkedő megoldást alkalmazzon – legyen az tréning vagy strukturális változtatás. A fókusz a kiegyensúlyozottabb, hatékonyabb és fenntarthatóbb szervezeti működés kialakításán van.

Bővebben »

Mindfulness és wellbeing – nem ugyanaz, mégis együtt működnek

A mindfulness és a wellbeing gyakran együtt jelennek meg, mégsem ugyanazt jelentik.
A mindfulness egy fejleszthető belső készség: segít észrevenni, mi történik bennünk, és tudatosabban reagálni a mindennapok helyzeteire. A wellbeing ezzel szemben a jóllét átfogó állapota, az életminőségünk összképe.

A cikk megmutatja, mi a különbség a két fogalom között, hogyan kapcsolódnak egymáshoz, és miért fontos tisztán látni, melyik eszköz, és melyik a cél. Megoldásfókuszú szemlélettel közelítve arra is rávilágít, hogyan támogatja a tudatos jelenlét a kiegyensúlyozottabb, működőbb életet – egyéni és közösségi szinten is.

Bővebben »

ÚJ ÉNEM – amikor végre magadra figyelsz

Mi történik, amikor végre megállsz, és magadra figyelsz?
Az ÚJ ÉNEM elvonulás egy megtartó tér a lelassulásra, az önismereti elmélyülésre és a belső megújulásra. Időt és figyelmet ad önmagadnak, hogy közelebb kerülj ahhoz, aki valójában vagy – elvárások, szerepek és megfelelés nélkül.

Bővebben »
Iratkozz fel hírlevelemre, és értesítést kapsz legújabb blogbejegyzéseinkről!