Mese, mese mátka – a meseterápia és a mesedráma különbségéről

A meseterápia és a mesedráma is mesékkel dolgozik: mindkét típus gyerekeknek és felnőtteknek is ideális önismereti módszer, azonban én ebben a cikkben kimondottan felnőttekre vonatkozóan írok róla – mivel mesedrámát csak felnőtteknek tartok.

Meseterápia

A meseterápia az irodalomterápia és a művészetterápia egyik ága, amely során mesékkel dolgozunk. A mesék szimbólukkal teli nyelvükön a valós életben is megjelenő nehézségeket, örömöket jelenítik meg, melyek mindannyiunk életét végigkísérik. A meseterápia segít megküzdési stratégiánkat megtalálni önmagunkban, felfedezni hozott mintáinkat és a mesék útján járva bizonyosságra lelni az életben. 

A meseterápiás foglalkozások során egy-egy mese történetének, szimbólumainak üzenetével foglalkozunk; megnézzük, melyik csoporttagban milyen érzések, gondolatok jelentek meg, és ezt különböző módszerekkel dolgozzuk fel. A meseterápia történhet egyénileg is, ekkor csak a meseterapeuta és a kliens dolgoznak egy mesén.

Mesedráma

A mesedráma tulajdonképpen a meseterápia eszköztárával dolgozik, azzal a különbséggel, hogy a pszichodráma jelenti a foglalkozások alapját. Tehát kevésbé beszélgetünk a mesékről és velük kapcsolatos megéléseinkről, inkább eljátszuk a történetet. Ahogy a mesehős cselekszik, úgy mi magunk is tevékeny részesei leszünk a folyamatnak. Mesehősökké, sárkányokká, törpékké válhatunk, és a szereplők kapcsolódásai mentén saját működésünkre is ráláthatunk. 

A mesedráma során minden résztvevőnek jut egy szerep (ez lehet egy fa, napsugár, víz stb.), ezért ez csak csoportban működik. Nem szabad összekeverni a családállítással! Ott fentről érkező információk alapján viselkednek a csoporttagok egy család története mentén, és nem feltétlenül áll be minden segítő. A mesedrámában egy felolvasott mesét játszunk el.

A foglalkozások elején itt is felmérjük, ki mivel érkezett, majd a mese felolvasása után a csoporttagok kiválasztják, melyik szereplő bőrébe szeretnének bújni. Ezután történik a hallott mese újraértelmezése, eljátszása. A végén megbeszéljük, kinek milyen élmény volt az adott szereplő életébe belelátni, milyen érzések bukkantak fel, és milyen – önmagunk számára megfogalmazott – üzenettel tér haza.

A meseterápia és mesedráma tehát szorosan összekapcsolódik, teljesen nem elválasztható – a különbség csupán a mesék feldolgozásának módjában rejlik.

Mesék útján

A mesék évezredek óta részét képezik az életünknek, mégis manapság hajlamosak vagyunk megfeledkezni valódi segítő, gyógyító erejéről. A mesék eredetileg felnőtteknek szóltak, csupán az utóbbi évszázadokban mozdult el a gyerekek irányába és nyert náluk szinte kizárólagosságot. Holott mesékre mindannyiunknak szüksége van, hisz világunkat képezik le, életünk történéseinek feldolgozásában, kreatív megoldásaink felfedezésében segítenek.

A mesedrámáról bővebben az oldalon olvashatsz.

Tetszik, amit olvastál? Mutasd meg másnak is!

Picture of Üdvözöllek, Topor Ágnes vagyok

Üdvözöllek, Topor Ágnes vagyok

coach, mesedráma vezető és hangterapeuta. Küldetésem, hogy egyre közelebb és közelebb kerülj céljaidhoz úgy, hogy menetközben is élj. Az élet élvezete az úton is van, nem csak a megérkezésben.

Én most már tiszta tekintettel látom, hogy milyen csodálatos volt azt az utat bejárni, és visszaemlékezni arra, honnan jöttem, és hol tartok most. Ehhez szükséges volt az elmúlt 10 év önismerete, blokkok oldása, más nézőpontból tekinteni a múltra.

Bővebben rólam

Legfrissebb cikkek

A sikeres vezetők egyik titka: tudatos visszatekintés és önfejlesztés

A modern munkahelyi környezet folyamatosan változik, és a vezetők egyik legnagyobb kihívása az, hogy hatékonyan támogassák csapatukat a fejlődésben, motivációban és a mindennapi kihívások kezelésében. Az egyik leghatékonyabb eszköz erre a coaching szemléletű vezetés, amely nemcsak a teljesítményt növeli, hanem hosszú távon fenntartható fejlődést biztosít mind a munkatársak, mind a szervezet számára.

Bővebben »

Stresszkezelési technikák vezetőknek – hogyan maradj fókuszált nyomás alatt is?

A modern munkahelyi környezet folyamatosan változik, és a vezetők egyik legnagyobb kihívása az, hogy hatékonyan támogassák csapatukat a fejlődésben, motivációban és a mindennapi kihívások kezelésében. Az egyik leghatékonyabb eszköz erre a coaching szemléletű vezetés, amely nemcsak a teljesítményt növeli, hanem hosszú távon fenntartható fejlődést biztosít mind a munkatársak, mind a szervezet számára.

Bővebben »

Miért fontos folyamatosan dolgozni saját magunkon? Hogyan segíthet ebben a coaching?

A modern munkahelyi környezet folyamatosan változik, és a vezetők egyik legnagyobb kihívása az, hogy hatékonyan támogassák csapatukat a fejlődésben, motivációban és a mindennapi kihívások kezelésében. Az egyik leghatékonyabb eszköz erre a coaching szemléletű vezetés, amely nemcsak a teljesítményt növeli, hanem hosszú távon fenntartható fejlődést biztosít mind a munkatársak, mind a szervezet számára.

Bővebben »

Hogyan támogathatják a vezetők csapataikat coachinggal?

A modern munkahelyi környezet folyamatosan változik, és a vezetők egyik legnagyobb kihívása az, hogy hatékonyan támogassák csapatukat a fejlődésben, motivációban és a mindennapi kihívások kezelésében. Az egyik leghatékonyabb eszköz erre a coaching szemléletű vezetés, amely nemcsak a teljesítményt növeli, hanem hosszú távon fenntartható fejlődést biztosít mind a munkatársak, mind a szervezet számára.

Bővebben »
Napszarvas labirintusjárás

Fedezd fel önmagad az I. Magyar Labirintus Konferencián

A munkahelyi környezet számos kihívással és lehetőséggel jár, amelyek közvetlen hatással vannak a karrierünkre, a munkavégzésünkre és az életünkre. Azonban sokan hajlamosak arra, hogy elmerüljenek a napi feladatokban, és elfelejtik, hogy a legfontosabb eszközük a sikerhez – önmaguk – folyamatosan fejlődjön. Itt jön képbe a coaching: egy olyan folyamat, amely segít jobban megérteni saját magunkat, a motivációinkat, és tisztábban látni, hogy hová szeretnénk eljutni a munkahelyi életben.

Bővebben »

Miért fontos a coaching az önismeret fejlesztésében a munkahelyen? – Hogyan segíthet abban, hogy jobban megértsd a saját motivációidat és céljaidat?

A munkahelyi környezet számos kihívással és lehetőséggel jár, amelyek közvetlen hatással vannak a karrierünkre, a munkavégzésünkre és az életünkre. Azonban sokan hajlamosak arra, hogy elmerüljenek a napi feladatokban, és elfelejtik, hogy a legfontosabb eszközük a sikerhez – önmaguk – folyamatosan fejlődjön. Itt jön képbe a coaching: egy olyan folyamat, amely segít jobban megérteni saját magunkat, a motivációinkat, és tisztábban látni, hogy hová szeretnénk eljutni a munkahelyi életben.

Bővebben »
Iratkozz fel hírlevelemre, és értesítést kapsz legújabb blogbejegyzéseinkről!